Az önismeret "illúziója" - életkarneválunk játéka
Létezésünk egyik legfontosabb alapkérdése: Ki és mi vagyok? Önismereti tréningek, sajátélmény-csoportok ezreit kínálja ma már a piac. De valójában mit kutatunk? És ki az az "én", aki "végzi" ezt a szüntelen kutatást?
Írásomban arra teszek kísérletet, hogy az emberélet - ősidőktől fogva meglévő - egyik nagy kérdését, létezésünk alapélményét, az "én vagyok" érzését megvizsgáljam egy olyan szemszögből, ami már önmagában paradoxon: a nem létező szemszögéből. Hiszen aki vizsgálódik, az egyszerre én vagyok, és nem én vagyok. Ha most jól eltévedt az olvasó már e rövid bevezető után, ám úgy dönt, hogy mégis továbbolvas, akkor bátor és egyben kíváncsi típus. Mert az írás - témájából adódóan - nem ígérhet bizonyosságokat. Csak feltevéseket és szemlélődésre hívó kérdéseket. Hogyan van ebben párhuzam az életünkkel és hivatásommal, a coachinggal? Úgy, hogy egyikben sincsenek alapérvényűnek vehető igazságok. Csak feltevések és szemlélődésre hívó kérdések.
Első feltevés: Hogyan szerezhet magáról létélményt az "én", az a megfoghatatlan valami, akivel egész életünkben sohasem találkozhatunk szemtől szembe, és akiről megfogható formában sohasem szerezhetünk tapasztalatot? Miből nyer mégis ez a tapasztalásunk - egyfajta - végső meggyőződést és létélményt, amire azt mondjuk: "Én vagyok!"
Egyszer egy hindu mestert megkérdezte a tanítványa: "Mester, akkor viszont mi vagyok én? Elegendő tudnod, mi nem vagy. Nem kell tudnod, mi vagy. Mert, amíg az ismeret azt jelenti, hogy ismert kifejezésekkel, érzékelésünk és fogalmaink alapján írunk le valamit, addig önismeret nem létezhet, lévén, hogy ami te vagy, az csak teljes tagadással írható le."
Felvetődik bennem a kérdés - ezen sorokat olvasva - , hogy akkor mit is csinál az ember önismeret alatt? Ki az az én, akit kutatunk? Hiszen - nem ismert lévén - nincs rá (nem lehet rá) ismert kifejezésünk, sem ismert fogalmi szótárunk. Mégis, folyamatosan keressük önmagunkra az értelmezéseket. Számtalan kurzus, önismereti folyamat, és maga a coaching is erre a látszólagos délibábra épülne?! A delphoi-i jósda "Ismerd meg Tenmagad" felirata is csupán egy illúziókkal teljes meghívás az emberiség életkarneváljára? Egy karneválra, melyben szerepek és maszkok kaméleonszerűen váltakoznak, de tudásunk arról, hogy ki van a maszk alatt, végső soron sohasem lesz és lehet? Legfeljebb sejtések és találgatások...Csak feltevések és szemlélődésre hívó kérdések.
Mégis, sokunkat fogva tart a kérdés: akkor hát ki vagyok én?!
Második feltevés: "Te nem vagy semmi, ami érzékelhető vagy elképzelhető. Mégis, nélküled nem létezhet sem érzékelés, sem képzelet. Te érzékeled a szívedet, ha érzel, az elmédet, ha gondolkodsz, a tested, ha cselekszel." - írja N. Maharadzs. Létezhet az én nélkül tehát érzékelés és tapasztalat? "Egy tapasztalatnak "tartoznia" kell valakihez. Kell hogy legyen valaki, aki a magáénak vallja. Tapasztaló nélkül a tapasztalat nem valóságos. A tapasztaló kölcsönöz valóságot a tapasztalatnak. Milyen értékkel bír számodra egy tapasztalat, ami nem lehet a tiéd?" - olvassuk tovább Maharadzs írásában.
Illúzió-e tehát az önismeret? Hogy lehetne az?! Hiszen ki tudja nekem bebizonyítani, hogy én nem vagyok? "Még akkor is, amikor úgy hiszem, hogy nem létezem, akkor is létezem." Nem érdekes ez a paradoxon?! Annyira egyszerű és tiszta axióma, annyira kitapintható és megfogható. Mégis milyen fontos (emberi) hiányunk az a tiszta és érzelmi biztonságot is hozó tapasztalás, hogy "létezem". És ahhoz, hogy létezzem, nem kell tennem semmit. Önmagában elég, és - ha úgy tetszik - tényértékű. Mert (már) vagyok. Ha rákérdezem, ha nem: Vagyok!
Harmadik feltevés: Az önismeret az egyik legszemélyesebb, és a legszemélytelenebb folyamatunk is egyben. Magányos és mégis társas találkozás. Mert önmagamat megismerni csak a másik ember szemé(lyé)ben tudom. Ahhoz azonban, hogy engedjem láttatni magam a másik ember (ezáltal önmagam) számára, el kell magam "veszíteni", el kell személytelenednem. Talán ezt hívja a köznyelv és számos irodalom úgy, "le kell vetnünk az egónkat". Csak így tud létrejönni igazi kontaktus. Ahhoz azonban, hogy le tudjam vetni ezt az egót, ahhoz először meg kell tapasztalnom, ki is ő valójában. Annak minden szerethető és nem szerethető oldalával. Mert az "ego" nem mi vagyunk, hanem énünk - helyzet- és személyfüggő - megnyilvánulása. Ahhoz, hogy teljes elengedésünk legyen ebben, vissza kell találnunk ahhoz, ami levehetetlen: Önmagunkhoz, önmagunk belső magjához. Ez az önismeret mag(j)a.
Végül - ám nem utolsó sorban - a boldogságról:
Minden lény a boldogságot keresi. Csak az eszközök és a módozatok különböznek. Egyesek belül, mások kívül keresik. "Az élvezet és a fájdalom váltakoznak. A boldogság az, amelyet nem ingathat meg semmi."
"Valami, amit kereshetsz, és megtalálhatsz, nem valóságos. Találd meg, amit sohasem veszítettél el, találd meg az elidegeníthetetlent"... találd meg azt, ami kezdettől fogva örök...Ahol már nincs kétely, nincs kérdésed, mert a Létező önmagában elég ahhoz, hogy tudd: Vagyok, élek és létezem!
/Az írásomban lévő idézetek, Niszargadata Maharadzs zarándok szerzetes, Én vagyok Az....című tanításaiból származnak./