A Coachingról belső szemmel - Segítővé érésem útja

"Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése."

/Weöres Sándor: Az ős tudás/

Írásom alapját az Út és úton levés szimbolikája hatja át. Állandó és véget nem érő kutatás, mely szól egy önmagát, a világot és az emberiség működését folyton megismerni vágyó emberről, a Coachról, egy önmagát kereső és érteni vágyó emberről, a Kliensről, és a Kapcsolatról, arról a találkozásról, melyben a transzformáció megszülethet. A folyamatot együtt alkotják, a metamorfózis mindkettejükben végbemegy, más - más szinteken. Találkozásuk egyedi, és megismételhetetlen. És az Út végére mindketten közelebb kerülnek Önmagukhoz, és a nagy Egészhez. 

Minden lényegi átváltozást megelőz egy bábállapot. Én is ebben a bebábozódásban voltam. Tudtam, hogy nem megkerülhető a vajúdás, a talajvesztés, melyben az eddig még működő útvonalak egyszerre hirtelen fordulatot véve, értelmüket vesztett kaotikus feldaraboltságba fordulnak át. Kaotikus, mindent átfordító őrült ájultsághoz tudnám hasonlítani. Létezésünk teljes zűrzavara, melyben a régi nyelv bábeli fordulatot véve érthetetlenné válik, ám az újra még semmilyen "fogalmi szótárunk" nincsen.

Megrekedés.

Van-e ebből újraindulás, újraindulni tudás? Van-e még érzékszervem, mely nyitottá tud válni a hívás beengedésére? Milyen hívást tudok egyáltalán még beengedni ebben a bezárult bénultságban? És ha felismerem az új utat jelentő hívásokat, miből fogom tudni, hogy az valóban az enyém-e? Lesz-e erőm elindulni, az út közben rejlő akadályokkal megküzdeni, megérteni a bennük rejlő tanításokat, és felismerésekkel gazdagodva, valami újba átültetve növekedni? Megannyi kérdés...

Ahhoz, hogy a világban utakra leljünk, először befelé kell utaznunk, önmagunk mélyére, lényünk belső "barlangjába." A coach személyiségével dolgozik, ezért ahhoz, hogy hiteles segítővé váljon, önmagát is folyamatosan "dolgoznia" kell. Ahhoz, hogy ma így tudok leülni klienseimmel, nekem is "mélyre kellett mennem". Ha nem járom végig a saját útvesztőmben eltöltött sötét éveimet, valószínűleg soha nem tudom ilyen mélységgel megérteni és megérezni ügyfeleim bolyongását, megtorpanását, vívódását és marcangoló kérdéseiket.

A képzésben meg akartam tanulni jól kérdezni, és utólag beláttam, sokkal nehezebb jól hallgatni és meghallani. "Barlangom" egyik legnagyobb ellensége elmém folyamatosan háborgó, viharos tengere, melyen a szűnni nem akaró kérdések, bénító önmonológok ide-oda csapkodták hajómat. Meg kellett ismernem a háborgó hullámok természetét, megszelídíteni azokat, és nyelvükön szólni úgy, hogy megszülethessen a Csend. Megérkezhessek a Csendbe. Egy olyan Csendbe, ahol a Jelenlét ereje az egyetlen és mindent megválaszoló szívdobbanás.

Fókuszált figyelem - olvassuk a szakirodalomban sok helyen. De jóval több ez, mint fókusz. Eggyé válok a magam csendjével, a Tér csendjével, a Velem szemben ülő ember jelen-létének csendjével, hogy igazán fogékonnyá váljak arra, ami valójában itt van. A coaching kapcsolat egyik nagy misztériuma az a pillanat: mikor a töredezett csapongásból egyhegyűvé válik tudatunk, kapcsolatban vagyunk belső hangunkkal, intuíciónkkal, rákapcsolódunk a kliens Lényének belső magjára, merítünk a köztes tér történéseiből, és meg tudjuk hallani a zavaró felhangok alatti lényegi üzeneteket. Áldott, kivételes pillanat. Közös utazásunk átalakító pillanatai.

Ebben a ráhangolódásban megérzem a kliens ritmusát, mely a coach és kliens közti bizalmi kapcsolat alapfeltétele. Ha ez létrejön, együtt, és vele megyek; nem pedig elhaladok mellette. Nem siettetem a megnyílásban, nem sürgetem szemlélődésében, érlelési fázisaiban, és végképp nem akarok az én tempóm szerinti eredményeket elvárni tőle. Ő van ott, az ő ritmusával, coachként erre kell ráhangolódnom, ebben kell segítenem világra hozni a történéseket.

Vannak egyetemes, ősi ritmusok, rezgések, melyeket felismerünk, de hétköznapi tudatunkkal nem mindig tudunk kapcsolódni hozzájuk. Ha sikerül olyan tudati szintre érkezni, melyben ezeket megérezzük, akkor valami Eredendőhöz kapcsolódunk általuk: az Ősi létezőhöz, spirituális forrásunkhoz, Egyetemes Létezésünk örök magvához. Áthat, körbeölel bennünket. Megszűnik a kint és bent ellentétekkel teli tagoltsága.

Csak az Egy van. Az Egység tudása. "A Jelenlét misztériuma az a találkozás, amelyben az egyik ember önleleplezése elmélyíti a másik ember életét" - írja Richard Rohr. "Semmit sem kell gondolnunk, vagy megértenünk, hogy jelen legyünk. Az egésznek az a lényege, hogy ebben a pillanatban adunk és elfogadunk, és ezt nem az elménkkel tesszük. A Lét átruházása és megosztása az, amit kegyelemként, adományként és belső szilárdságként tapasztalunk."

Ebben az ítélkezésmentes, elfogadással teli, ráhangolódó Jelenlétben tud igazán mély megnyílás történni Coach és Coachee között. Amikor nem áthallások vannak, hanem meghallások. Ráfigyelek teljes lényemmel. Nem saját történetem és projekcióim felhangjai szűrődnek bele a kliens történetébe, hanem felismerem az ő felhangjaiban Lényének tiszta alaphangjait, és azokra rezonálva tudom megszólítani őt. Ekkor tudnak elérkezni hozzá az én szavaim is.

Mi az a tér, amelyben vagyunk? Ketten alkotjuk, az itt és mostban. Egyszerre üres és egyszerre teli. Megtöltjük, elvágjuk, kinyitjuk, bezárjuk. Formáljuk, alakítjuk. Ha kialakult a bizalom, meg tudom nyitni a teret a coachee számára. A köztes tér egyfajta üres vászonként lesz jelen, melyre írunk. Együtt.

Eddigi, segítő foglalkozásban eltöltött éveim egyik legfontosabb dilemmája a személyesség kontra neutralitás kérdésköre volt. Úgy érzem, minél inkább önmagam tudok lenni egy kapcsolatban, annál jobban tudom segíteni a klienst személyiségének fejlődésében. Önmagamnak lenni azt jelenti, hogy szavaimmal és viselkedésemmel kifejezem a bennem rejlő érzéseket, azok teljes valódiságával. Ez a valódiság, őszinte elfogadással párosulva megerősíti a klienst abban, hogy ő is teljes valódiságával lehessen jelen. Nem hamis, vagy retusált tükörképekben nézegetjük egymást, hanem próbálgatjuk a maszkok levetését, az árnyoldalainkkal való szembenézést, hogy valóban az "gyógyulhasson", ami leginkább elősegítheti benne a változást, fejlődést, kiteljesedést. Nem moralizálok, nem címkézek, mert ezzel bélyegként égetem rá az én töredékesen igaznak vélt hipotéziseimet. Ezzel elveszem a kliens jogát, hitét és belső szabadságát a változástól. A valódiság megélésnek felvállalása nagyon nehéz folyamat, hiszen a külvilág megtanított minket különféle álarcok viselésére. Ezek nélkül kiszolgáltatottá, sérülékennyé válunk. Ha sikerül bizalmat teremtenünk a "lélek lemeztelenedésére" egy biztonságos belső térben, akkor nagyon mély átalakulásokat hozó folyamatok, transzformációk születnek, melyek kihatnak a coachee külvilágban vitt szerepeire is. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy coachként keresztülmenjek én is - saját önismeretemben - ezen a maszklevetési folyamaton. Csak így lesz bátorságom szembenézni a másik ember árnyékával, csak így tudok megtartó kéz lenni számára, és csak ezáltal válhatok igazán valódi, hiteles személlyé az ő számára is.

Utam kutatással indult, csakúgy, mint minden úton levőé. Nyelvünk szép szimbolikája, hogy a kút szóban benne rejlik maga az út is. Mert mit szeretne minden útjára induló hős? Rátalálni az úton valaminek a forrására, az elixírre, mellyel visszakapja elvesztett belső szabadságát, és önmagára talál.

Coachként feladatom visszaadni a hitet és erőt a velem szemben ülő embernek annak megélésére, hogy újra teremtővé válhat saját élettörténetében. Ezt csak úgy tudom megtenni, ha őt Teljességében, Egészlegességében nézem minden pillanatban, akkor is, ha félemberként érkezett vándorútján hozzám. Ezt az "egészséges" belső magot szólítom meg benne minden alkalommal. Nem úgy tekintek rá, mint egy múltjából véglegesen megrajzolt egyénre, aki nem (vagy csak részben) formálható. Úgy tekintek rá minden pillanatban, mint folyamatosan változásban lévő, megújulni képes egyénre. Ahogy Martin Buber írja: "hitelesítem" a másik személyt. Buber szerint a "hitelesítés" azt jelenti, hogy "elfogadom a másik emberben lakozó összes lehetőséget, felismerem, hogy születése óta lakik benne az a személy, akivé válhat, azonosítom, "hitelesítem" őt magamban mindazokkal a lehetőségeivel együtt, amelyekről tudom, hogy teljes mértékben kialakulhatnak, kifejleszthetők."

Megerősítem őt létezésének szabadságában, saját identitástudatában, nem alakítok ki olyan függőséget benne, hogy az én mintáimat, hitrendszeremet és világképemet lemásolva kövessen és aszerint éljen. Saját egyéniségéhez keresünk ketten utakat. Hiszen, ahogy Thomas Merton is írja, "mit használ nekünk, ha feljuthatunk a Holdra, ha a szakadékot, mely magunktól elválaszt, nem sikerül áthidalnunk."

Gondolatfüzéremet zárhatnám itt most azzal: mit viszek én magammal ebből az útból? Mi az én elixírem, melyre rátaláltam? Úgy érzem, ennek teljes mértékű átadásához kevesek a szavak. Azt is érzem, hogy most kezdődik egy másik út, ahol hosszú évek adta belső érlelődés munkáját tovább kell adnom. Köszönöm klienseimnek, hogy beengedtek Lelkük kapuján, együtt nyithattuk ki a félelmet rejtő sötét szobák ajtaját, együtt küzdöttünk meg és győztük le a félelmetesnek gondolt akadályokat, felimerve, hogy addig gondoljuk őket akadálynak, míg eggyé nem válunk velük, meg nem ismerjük természetüket, és nem tudatosítjuk. Csak így tudjuk átalakítani őket olyan erőforrásokká, mellyel minőségi és lényegi átváltozást teremtünk saját önmegvalósításunk további útján. Gazdagodunk olyan tapasztalatokkal, felismerésekkel, melyek Egész-ségünk, testi-lelki-szellemi harmóniánk alappillérévé válnak.

Ez az én Taóm a coachingban: az örökké mozgó, változó világban megtalálni a sodródás helyett az áramlást, melyben nem ellenállok, hanem megtanulom cselekedeteimet a változáshoz igazítani. Próbálom megérteni a misztériumot egyfajta végnélküli nyitottsággal, melyben mindig van helye a titoknak, a váratlannak, a megfejthetetlennek, a Csodának. Szeretném meghagyni lelkemnek a pillanatot, hogy meg tudjon érkezni s pihenni a Csendben, és szeretném az éberséget őrízni arra, hogy "a lényünkben ébredő tudást tevékennyé" ébreszthessem. Ebben a nyitott szemlélődésben folytatom további utamat, újabb és újabb találkozásokra készítve elmém, lelkem, szívem és szellemem.

Idézett irodalom forrásjegyzéke:

Rogers, Carl: Valakivé válni, 94.o.; Edge 2000, 2003.

Rohr, Richard: Rejtett dolgok, 93.o.; Ursus libris, 2010.